Mindent Afrikáról!
Menü
 
Site Infos

Szerkeztő: Bernii.
Téma: Afrika
Fejléc: Saját
CSS: aranymeli.gp
Nyitás: 2o11.o2.o5.


CSS Codes

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Feloszlatták az ellenzéki tüntetést Algériában

2011.02.13. 18:06, Bernii98

 

algeria-riots-2010-1-7-11-40-52Algéria, Algír – Több mint kétezer algériai próbált meg felvonulni szombaton Algírban, rendszerváltást követelve. A rendőrség nagy erőket vetett be a civilek ellen. Sok tüntetőt őrizetbe vettek.

 

 

A rendszerváltó tüntetést meghirdető ellenzék több mint kétezer embert tudott összehívni az algíri tiltakozó menetre. Az észak-afrikai országban 1992 óta tilos bármilyen tömegrendezvény. A tüntetők a felvonulásának a célja a Május 1. tér lett volna. Ezt azonban a rendőrök előre kordonokkal vették körül, nehogy a rendszerváltást követelő tömeg bejusson a térre. A tiltakozók és a rendőrök itt csaptak össze. A biztonsági erők többszörös túlerőben voltak és könnygázt is bevetettek. Több száz tüntetőt a helyszínen őrizetbe vettek. Az algériai vezetés a tunéziai és egyiptomi eseményekből okulva, mindent megtett, hogy megakadályozza a tüntetés kibontakozását. Vidékről is több ezeren akartak eljutni a fővárosi megmozdulásra, de a rendőrség útját állta a tiltakozóknak. A hatóságok lezárták a fővárosba vezető utakat és ellenőrző pontokat, illetve úttorlaszokat állítottak fel.

Az ellenzéki pártok rendszerváltást követelő célja mögött elsősorban szociális problémák húzódnak meg. Algéria a több észak-afrikai országhoz hasonlóan magas munkanélküliséggel, drága élelmiszerárakkal küzd. A tüntetők több demokráciát is követeltek, annak ellenére, hogy hetekkel ezelőtt a kormány bejelentette, hamarosan demokratikus reformokat vezetnek be és feloldják a szükség állapotot is.

forrás: afriport.hu

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.